Én,

Mint Visual Designer.

Egyedi vizuális ötletek alkotója, fekete kávé imádója.

Nincs olyan, hogy egy problémára nem létezik megoldás, inkább csak több. Amennyiben további égető késztetést érzel a szakmai hátterem megismerésével kapcsolatban, saját felelősségre görgess tovább.

Alkotom, tehát vagyok...

Nehéz megfogalmazni, hogyan keveredtem bele, de azért megpróbálom szavakba önteni.
Körülbelül 14 éves koromban jöttem rá, hogy egy kicsit máshogy látom a színeket és a formákat, mint mások. Folyamatos vizuális elemzések közepette találtam magam, az agyam máshogy dolgozta fel a reklámgrafikákat, és olyankor enyhe cinizmus tört ki belőlem, egy-egy tervet nézve elbeszélgettem magammal: “…mondjuk én ezt máshogyan csináltam volna”. Ekkor még nem tudatosult mélyen bennem ez a látásmód.

Később, a személyi fejlődésem velejárójaként az alkotás iránti vágy is felütötte a fejét, így ez a kettő ötvözve már ösztönzött arra, hogy erre a pályára tévedjek. Természetesen még ekkor sem volt tudatos, csak azon kaptam magam, hogy jól szórakozom a grafikus tervező programok használata közben, mindazok ellenére, hogy a legelején azt sem tudtam igazából, mit is csinálok.

Jelenlegi tevékenységeim

IGEPA 2R Kft.
PR & Marketing Coordinator
Tortuga Zenekar
Marketing Manager
BITNEX Group Kft.
Ügyvezető

Készségiem

Weboldal tervezés

91%

Keresőoptimalizálás

68%

Grafikai tervezés

94%

Marketing

81%

kedvenc hobbim

A Rock 'N' Roll örök.

A kreativitás egy lelkes vágy, amely ösztönzi birtoklóját a totális ürességből valami egészen lenyűgözőt alkotni.

Nánási TamásAlkotom.hu